Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Részképességek a helyesírásban

2011.09.29

 

Részképességek a helyesírásban
 
1.      Auditív figyelem, vagy magyarul: hallási figyelem.
 Ez a képesség a tollbamondás esetében bátran összevonható az auditív alak-háttér diszkriminációval vagyis a hallási lényegkiemeléssel. A képesség hiányos szerveződése okán nem tudja a gyermek megfelelően kiemelni az őt körülvevő hangkörnyezetből a pedagógus beszédhangját. A tanteremben permanensen jelenlévő kisebb-nagyobb természetes és mesterséges zajok, zörejek, hangok közül nehézséget jelenthet a gyermeknek, hogy kizárólag a tanári szövegre koncentráljon. Elterelheti a kintről beszivárgó mentőautó, repülő jellegzetes hangja, a társa tüsszentése, pad alatti neszelése, radírozás hangja stb. Gyakorlatilag minden hanginger kibillentheti a feladatvégzés mechanizmusából, ami a tollbamondás szempontjából, irreleváns, lényegtelen – bár feltűnő inger!
 
2.      Auditív analízis-szintézis, vagyis az elhangzó szövegegységek részekre, részletekre bontása.
Ez megjelenik egyfelől a szöveg szavakra tagolásánál, ami azért szükséges, mert ennek alapján írjuk egybe vagy külön a szóhatárokat tiszteletben tartva a szavakat. Másfelől markánsan megjelenik a tagolás képessége egyetlen szó leírása során is, hiszen a kimondott hangsort elemeire kell bontani, egészen a beszédhangok szintjéig eljutva, hogy aztán egymás mellé kerülhessenek a szó betűi. Nem utolsó sorban az elválasztás során is megjelenik a hangzóegységekre bontás, hiszen a szótaghatárokon nyugszik az elválasztójel, pl. sorváltásnál. A rész és egész egymáshoz való viszonyának észlelése terén jelentkező hiányosságok eredménye: pl. egybeírt, tagolatlan szavak sora, elválasztási hibák.
 
3.      Auditív differenciálás vagyis hallás alapján történő megkülönböztető képesség.
A tollbamondásnál elengedhetetlen, hogy pontosan azt és úgy észlelje és írja le a gyermek,
ami elhangzik. A beszédhangokat helyesen kell egymástól megkülönböztetni, ellenkező esetben téves beszédészlelés eredményeként más kerül a füzetbe, sérülhet a szöveg jelentése, értelmezése is. Egy másik komoly és gyakori probléma, hogy a megkülönböztető képességen belül az időtartam differenciálás nem működik jól, azaz bizonytalanság tapasztalható a hosszú és rövid magánhangzók és mássalhangzók észlelése, illetve leírása közben. Az ilyen problémával küzdő diák leírása telis-tele van hosszú magánhangzóval leírt szóval ott, ahol röviden ejtjük azt vagy fordítva. Továbbá mássalhangzók kettőzésekor is rendszerint rossz döntés születik a gyermekben. Mindez azért, mert nem észleli helyesen a pedagógus kiejtésekor a hangzók időtartamát. Márpedig a magyar nyelvben az ékezeteknek nagyon nagy jelentősége van. Ezt többszörös piros tollal való aláhúzásával a pedagógus is érzékelteti.
 
4.      Auditív szeriális memória, vagyis hallási sorrendemlékezet.
 Ezt a képességet igen erősen igénybe veszi a tollbamondás feladata, hiszen az elhangzottakat szóról szóra, szigorúan kötött sorrendben kell lejegyezni. Ha valaki elakad az eredeti sorrend bevésése közben, nem is tudja helyesen leírni azt. Hiányos szerveződésekor szócserék, kihagyások, értelmetlen mondatrészek állnak a füzet lapján.
 
5.      Vizuális figyelem – látási figyelem, illetve vizuális alak-háttér diszkrimináció, más néven látással összefüggő lényegkiemelés.
 A jelen példánál összekapcsolt két terület a gyermeket körülvevő vizuális környezetben való eligazodást teszi lehetővé. Írás során nem pusztán a tanár hangjára kell összpontosítani, hanem a megfelelő helyre, a füzetbe és a megfelelő vonalra, vonalközbe kell elhelyezni az íráselemeket.
 
6.      Vizuális analízis-szintézis vagyis – a hallás területén már említett – részekre bontás képessége a látáshoz kötődő területeken.
 A rész és egész észlelés képessége is megjelenik az írás során, hiszen a közlés tagolását írásban is érzékeltetni kell, nem írhatunk egybe minden egyes szót. A szavak pedig betűkből, a betűk íráselemekből állnak (szár, pocak, kapuvonal, csészevonal stb.). Ráadásul a betűkapcsolásra is ügyelni kell, vagyis arra, hogyan illeszkednek egymáshoz a részek, részletek.
 
7.      Vizuális differenciálás, vagyis látással kapcsolatos megkülönböztető képesség.
Elengedhetetlen írásnál az apró eltérések regisztrálása, amennyiben nem tud látás alapján különbséget tenni az „f” és a „t” betű között, a leírásnál is akadályokba ütközik a gyermek.
Bár a vizuális hasonlóságon alapuló betűcserék az olvasás során jelennek meg nagyobb részt, az írásnál is nyomára lehet bukkanni.
 
8.      Vizuális szerialitás, más néven a látottak helyes sorba rendezése, elrendezése a megfelelő sorrendben.
 Ha a tanuló sorrendiséggel kapcsolatos képessége hiányosan szerveződik,
a szavak leírásakor – és ez különösen a hosszabb egységeknél szembeötlő -, a betűk sorrendje felcserélődik a szavak leírása közben. Félreértelmezés, jelentésvesztés veszélye is fennáll ebben az esetben, arról nem beszélve, hogy számos értelmetlen betűsor vagy éppen szócsonk látható a leírás közben.
 
 
 
9.      Intermodális integráció, ez az első hallásra talán ijesztő szakkifejezés egy nagyon könnyen megérthető folyamatot takar:
a tollbamondás példájánál maradva ez a hang és betű megfeleltetést jelenti. Ugyanakkor elég bonyolult is az írás és olvasás elsajátítása kezdetén
ez a folyamat, hiszen két igen elvont tényezőt, egy beszédhangot és egy íráselemet kell egymással összekapcsolni, megfeleltetni. Ha valakinek nem megy automatikusan,
hogy a hallott (fonéma – beszédhang) és látott (graféma – betű) egységeket pici pillanatok
alatt összekapcsolja, elakad, lelassul a tollbamondás során.
 
10.    Téri tájékozódás, vagyis jobb és bal irányok, illetve különböző viszonyulásokat (relációkat) kifejező fogalmak ismerete, megfelelő alkalmazása.
Az írás telis-tele van irányokkal és relációkkal, gondoljunk csak a hármas vonalközre és az íráselemekre. Maga az írás iránya is kötött: balról jobbra és fentről lefelé írunk. Alsó, középső és felső vonalközökbe kell elhelyezni a megfelelő vonalra azokat a betűket, melyek sokszor vészesen hasonló íráselemekből állnak, egyetlen megkülönböztetési támaszt pusztán az irány adhat (pl. b, d, p). Aki még saját testen sem tudja szilárdan az irányokat, relációkat, az a térben sem tudja kamatoztatni a helytelenül berögzült ismereteket, így a síkba való transzformálás is nehézségekbe ütközik – de minimum több energiába és időbe kerül, mire megszületik a helyes megoldás. Közben már mondatokkal előrébb jár a pedagógus és a többi gyermek a tollbamondás során.
 
11.    Vizuomotoros koordináció / grafomotorika vagyis a szem és a kéz összehangolt munkájára
épülő író- és rajzolómozgás (pl. vonalvezetés).
Az írás a fentiekhez képest kibővül
egy újabb komponenssel, a mozgással. Ha valakinek nincs a nagymozgás terén sem harmonikus mozgáskoordinációja, nagy valószínűséggel a finommozgásai sem pontosak. Ez mindenképpen kihat az egyik legfinomabb és legösszetettebb mozgásra, ahol ráadásul még egy közbevetett eszköz, a ceruza még nagyobb kihívássá teszi a tevékenységet. Hiányos szerveződés esetén rendezetlennek tűnik az íráskép, elnagyoltak a betűk, íráselemek. Vagy éppen ellenkezőleg, úgy tetszik, mintha a tanuló hiperkorrekciós precizitással elkészített gyöngybetűi magából egy nyomtatógépből származnának. Csakhogy ez utóbbi „alkotások” az esetek túlnyomó többségében „órák alatt”, grimaszoló arccal, görcsös munka eredményeként születnek meg, mely tünetek újabb nehézségekre hívják fel a figyelmet.
 
12.    Pszichomotoros tempó, maga a tanulás, tevékenységek elvégzésének a tempója tartozik ide.
 A tollbamondásnál különösen fontos, hogy ne párosuljon a munka jókora lassúsággal, hiszen egy olyan élő és aktív folyamatról van szó, mely nagymértékben időhöz kötött. A csökkent tempó nagyon komolyan ellene dolgozik a tollbamondás időbeliségéből fakadó jellegzetes ütemnek, lüktetésnek, dinamikának.
 
Helyesírás, szókincs, mentális nyelvi lexikon ...
Még nem volt szó a helyesírási szabályok ismeretéről és adekvát alkalmazásáról. Mint ahogyan a gyermekek beszéd- és nyelvi fejlettségéről sem. A passzív és aktív szókincs, a kifejezőkészség és a mentális nyelvi lexikon megfelelő szintje szintén kimaradt a fenti gyűjteményből. A logikus gondolkodásról, ok-okozati viszonyok felismeréséről, hallás és látás funkcionális épségéről szintén nem írtunk. És még így sem készült el a lista a teljeség igényével. De már így is látható, milyen sok tőről fakadhat a tollbamondás terén megfigyelhető számos hiányosság.